1. BEVEZETŐ

Az antropológia, a történet- és a természettudományok módszereit egyaránt felhasználó régészet sokarcú, fiatal tudomány. Egyszerre jelent íróasztal mellett és a terepen végzett tevékenységet, amelynek a közös eredője a nyomozás, a múlt rekonstruálása töredékes információk összeillesztésével.

A kutatás mellett azonban egy másik, soha véget nem érő, és egyre nehezebbnek tűnő teherrel is kell küzdenie a régészetnek: megőrizni a világ régészeti örökségét a pusztulástól.

Ennek az örökségnek hazánkra eső része különlegesen gazdag és izgalmas, kutatói nehezen szabadulnak varázsa alól. Jelentőségét pedig valószínűleg senki sem tagadja például az egri vár látogatása során.

Ha egy autópálya-lehajtót akarna bárki építeni a vár területére, biztosak lehetünk benne, hogy semmilyen engedélyt nem kapna egy ilyen terv, ha mégis, az egriek maguk akadályoznák meg a beruházást. A világ régészeti örökségének védelme azonban nemcsak az egri várhoz hasonló – jellegzetes – lelőhelyek védelmét jelenti, hanem mindegyikét. Ebben a tekintetben viszont már sokkal szélesebb palettán oszlik meg az emberek véleménye, mindenesetre egy bronzkori temetőn keresztül vezetendő autópálya-nyomvonal nem okoz különösebb ellenállást.

Szándékosan túlzó a két kép összehasonlítása, azonban bizonyos szempontból kevés különbség van e két lelőhely között: mind a kettő régészeti lelőhely. A múlt megismerésére és emlékeinek ápolására jelentős társadalmi igény jelentkezik, a lelőhelyek nagy részét mégis megsemmisülés fenyegeti. Az építőipar, a beruházások vagy az ingatlanfejlesztés szinte minden alkalommal beleütközik munkája során a régészetbe, és ezek a találkozások – legtöbbször az információhiány miatt – nem mindig fájdalommentesek.