KÉT KERÉK, ÖT CSATORNA II.

KÉT KERÉK, ÖT CSATORNA II.

Szerző: | nov 20, 2020 | Egyéb

Az előző, magnetométeres mérésről szóló bejegyzésemet annál az idilli képnél hagytam abba, amikor a mérésünk és az ásatás adatai szépen összeilleszthetőek, és mindenki elégedetten dől hátra. Most azonban az a rész jön, amikor nem ez a helyzet, és mindenki ráncolja a homlokát.

Számomra az első ilyen pillanat 2013-ban jött el, mikor az M4 szolnoki elkerülőjének régészeti munkálatai során egy régész kollégám lelkesen mesélt a Zagyva-parton előkerült szarmata temetőről, miközben a hátamon jéghideg izzadság kezdett kiütni, mivel azt a lelőhelyet mértük, és nem találtunk ott semmilyen temetőt, tehát nem is jeleztük előre…

Talán itt meg kell magyaráznom ennek okát röviden: a lelőhely-azonosítással foglalkozó régésznek nincs könnyű dolga. Hiába azonosít mondjuk egy nyomvonalon hibátlanul kilenc lelőhelyet, mindenki azt a tizediket kéri számon rajta, amit esetleg nem talált meg. Ez kicsit olyan mint a fociban a kapus: a kilenc kivédett helyzetet senki nem számolja, csak azt az egyetlen fránya gólt. Szóval ha nincs meg az a temető, az azt jelenti, hogy hibáztam.

No de nézzük meg, mit is nem találtunk meg a mágneses méréssel:

A mérést az alábbinak megfelelően értelmeztük:

Masek Zsófia vezetésével elvégezett feltárás során pedig ez az alaprajzot azonosították:

 A kép némi magyarázatot igényel. Piros színnel jeleztem a feltárt régészeti telepjelenségeket (gödröket, házhelyeket), zöld színnel az árkokat, sárgával pedig a nyújtott vázas sírokat. Ha összehasonlítjuk a mérést és az ásatást, az alábbi mintázatot figyelhetjük meg:

1. szinte kivétel nélkül megtaláltuk az összes telepjelenséget, házakat, gödröket.

2. egyetlen sírt sem azonosítottunk a mérésen

3. találtunk egy árokrendszert, amely az ásatáson gyakorlatilag nem volt megfigyelhető (kivéve egyetlen kis szakaszát a keleti részén)

A magam részéről itt találkoztam először azzal a ténnyel, amit egyébként a szakirodalom mellett későbbi tapasztalataink is megerősítettek: magnetométeres méréssel nem lehet nyújtott vázas sírokat azonosítani, (illetve van egy speciális helyzet, amikor igen, de erről majd később). Ez a műszer régészeti “vakfoltja”, a síroknak nincs megjeleníthető mágneses “lenyomata”. Ennek egyébként valószínűleg az az oka, hogy egy sír kiásása, majd visszatemetése között egyszerűen nem éri elegendő fizikai hatás a sírgödröt ahhoz, hogy megjelenjen a mérésen.

Ugyanakkor félsikert is elkönyvelhetünk, hiszen szinte hibátlanul lehetett azonosítani minden más régészeti jelenséget, azok bizony ott voltak, ahol lenniük kellett a mérés alapján. És itt van végül a harmadik jelenségtípus a titokzatos árkok: a mérésen jelentkező árokrendszernek csak néhány apró szakasza került elő az ásatáson. A két térkép összevetését vizsgálva talán nem alaptalan azt feltételeznünk, hogy az árkok és a sírok összefüggenek, előbbiek valószínűleg a temető lehatárolására szolgálhattak, egyetlen adatforrásunk a pontos elhelyezkedésére pedig a mérésnek köszönhető.

Úgy tűnik tehát, hogy mindkét vizsgálati formának – a magnetométeres mérésnek és a feltárásnak – vannak előnyei és hátrányai, a teljes(ségre törekvő) kép a lelőhelyről pedig a kétféle módszer összevetésével érhető el.

És itt érünk el egy fontos kérdéshez, amiről a régészek nem szívesen beszélnek. Szeretünk ugyanis úgy gondolni az ásatásra, mint egyfajta “végső megfejtésre”; ahol a feltárásaink minden létező információt felszínre hoznak. Úgy is nevezzük a mérés alapján történő próbakutatásokat, hogy hitelesítő feltárás (ground truthing), és talán el is hisszük, hogy az az egyetlen tényszerű  valóság, amit az ásatáson látunk.

A valóság azonban az, hogy ez nem teljesen igaz. A feltárás egyszerűen nagyon sokáig az egyetlen és legkézenfekvőbb módszerünk volt arra, hogy megvizsgáljunk egy lelőhelyet. De a feltárás során alapesetben ugyanúgy az érzékeinkre kell hagyatkozunk a megfigyelés során, mint bárhogyan máshogy: a visszavert fény szemünknek megfelelő frekvenciáin, esetleg a tapintás, szaglás (bátrabb régészek esetén az ízlelés) révén. Amit pedig nem látunk meg, az nem is kerül feltárásra, amit nem veszünk észre, az nem kerül dokumentálásra. De nem kell mindig ilyen filozófiai mélységekbe mennünk, sokszor sokkal triviálisabb korlátai vannak a megfigyelésnek. Egy megelőző feltáráson, ahol feszített tempójú munkavégzést követel meg a határidő, sajnos mindig van olyan régészeti jelenség, amely dokumentálás nélkül pusztul el, legsűrűbben a humuszolás miatt.

A geofizikai méréseket tehát célszerűbb úgy látnunk, mint a felszín alatt megőrződött információk egy más oldalról történő vizsgálatát, amelyben a különböző módszerek nem validálásul, hanem egymás kiegészítéséül szolgálnak. Alá vagy fölérendeltséget csupán a módszer hatékonysága alapján állapíthatjuk meg. Jól jelzi ezt a helyzetet a fent bemutatott példa: az árokkal körülvett szarmata temetőt csak a két módszer összevetésével lehetett azonosítani, önmagában mind az ásatás, mind a mérés más oldalról mutatja be a ugyanazt a jelenségtípust.

A bejegyzésben látható magnetométeres mérések feldolgozását és értelmezését Pethe Mihály készítette

KÉT KERÉK, ÖT CSATORNA I.

KÉT KERÉK, ÖT CSATORNA I.

Szerző: | nov 14, 2020 | Egyéb

Az első többcsatornás magnetométerünkre jól emlékszem, ahogy kollégáim mindegyike is.  A németországi Bad Saarowban készített, ötcsatornás SENSYS DLM típusú műszer volt, de mi csak Ezredes Úrnak neveztük. A nevet, és az ezzel járó rangot az első méréssel megtett 1000 km után kapta, régészeti lelőhelyeken tolva szerte Magyarország területén. Ezredes Urat mintegy 5000 megtett km-t követő-en küldtük nyugdíjba, máig a raktárunk falán lóg, követendő példaként az őt követő ifjabb magnetométer nemzedékek számára.

Ezredes Úr, és a sok ezer méréssel megtett kilométerünk jól jelzi, hogy viszonylag szoros munkakapcsolatunk volt és van a magnetométerekkel az elmúlt 7-8 évben. Gyakorlatban láttam sokszor a korlátait, és nehézségeit is, ahogy tapasztaltuk azt is, hogy a különböző  régészeti jelenségek, talajtípusok, korszakok, üledékképződések hogyan befolyásolják eredményességét. Egyszóval régebb óta nyúzzuk ezeket a műszereket, hogy tátott szájú rajongójuk legyek.

A szerző és rajongása tárgya. A képen a sár miatt a rajongás nem látszik.

Ennek ellenére máig tátott szájú rajongójuk vagyok. Megfelelő léptékben használva ugyanis boszorkányosan könnyed hatékonysággal használható ez a műszer, és ennek köszönhetően a régészeti korú településhálózat és településszerkezet kérdései kézzelfogható és belátható közelségbe kerülnek, laikusok számára is érthető eredményeket, látványos képeket hozva.

A magnetométeres mérés az elmúlt évtizedekben a lelőhelyfelderítés igáslova lett, köszönhetően a módszer gyorsaságának: az 5 csatornás fluxgate rendszerekkel, RTK-DGPS kapcsolattal összekötve 5-7 hektáros területek felmérése egynapos feladat, különösebb erőforrásigény bevonása nélkül. Ezen műszerek szondakiosztása és érzékenysége kiválóan alkalmas régészeti célokra, a szondákat egymástól 50 (vagy akár 25) cm-re lehet elhelyezni, egyenként pedig akár pár centinként is mérnek haladási irányban. Ez azért nagyon lényeges, mivel bár a keresett régészeti jelenségek mérete rendkívül változatos, átlagosan mégis egy méteres méret alatt van, a mérés felbontása pedig szorosan összefügg az azonosított jelenségek méretével. Az egyedi mérési értékeket koordinátákhoz köti a műszer adatgyűjtő egysége, és ezt térképen megjelenítve máris kész a mérés nyers eredménye, amit persze még szűrés és feldolgozás követ. És ami még ennél is jobb: a módszer nagyon kevéssé függ az időjárási viszonyoktól, nedvességtől, hőmérséklettől, tehát egy adott területen bármikor mérünk, hóban vagy hőségben, ugyanazt az eredményt fogjuk kapni.

Persze a műszerek Akhillész-sarka minden, ami vasat tartalmaz, vagy áramot vezet: épített környezetben a műszer érzékenysége miatt megvakul, még egy vaskerítés, vagy villanyoszlop 10-15 méteres környezetében is “kiég” a mérés. Hazánk túlnyomó része azonban nem épített környezet, és a szántókon, legelőkön végtelen lehetőségünk van használni ezeket a műszereket. 

Nézzünk egy példát arról, hogyan is néz ki egy ilyen mérés eredménye. Gyöngyöshalász határában 2014 nyarán egy készülő ipari beruházást megelőzően mintegy 50 hektár területet mértünk meg egyetlen – akkor még csak lokális mérésre alkalmas – ötcsatornás magnetométerrel (természetesen Ezredes Úrral). A mérési terület délnyugati sarkán, egy patakra lejtő lankás oldalon az alábbi képet kaptuk: 

Ugyanezen kép régészeti értelmezése, a recens fémszennyezések kihagyásával:

A kép talán magyarázat nélkül is érthető: a területen egy többszörös árokkal megerősített települést láthatunk, az épületek és egyéb települési jelenségek az árkokon belül helyezkednek el. A patak és a település helyzete egyelőre nem egyértelmű, elképzelhetően előbbi lehetett a település nyugati határa, de az sem zárható ki, hogy medre megváltozott, ahogy az sem, hogy az erődített telep egyszerűen két oldalán helyezkedett el. A felszínen gyűjtött régészeti leletanyag alapján a késő bronzkor végén, talán a kora-vaskor legelején lakták. A mérésnek köszönhetően “térképet” kapunk erről a 3000 éves településről, jól megfigyelhetjük elhelyezkedését. Ez a módszer tehát egyrészt hatékony lehetőséget ad kezünkbe a régészeti települések alaprajzához, másrészt kellően nagy területeket lehetséges felmérni ahhoz, hogy ezt ténylegesen kiaknázhassuk.

Ez azért nagyon lényeges, mert ezeknél a méréseknél a méret nagyon sokat számít. Képzeljük el ugyanis, hogy milyen lenne, ha ugyanezzel a módszerrel ugyanezen területnek csak egy kis részét vizsgálnánk meg: nem tudnánk értelmezni, hogy mit is látunk, hasonlóan ahhoz, mintha túl közelről néznénk egy monitort. Elengedhetetlen tehát hogy nagy, egybefüggő területeket mérjünk, akkor lesz értelmezhető a régészeti információ.

De elsőként meg kell vizsgálnunk a közeli léptéket is: az olvasó jogosan teszi fel esetleg a kérdést, hogy oké, szép “pörsenések” vannak ezen a képen, de mi is ez valójában, és mi alapján állítom, hogy ez régészeti jelenség lenne? Nos, ennek megválaszolásához egy másik helyszínt kell felkeresnünk, mégpedig egy a Szolnok határában fekvő Millér-holtág partján található lelőhelyet, ahol 2013 őszén mértünk a készülő M4 autóút nyomvonalában. A mérést követően próbafeltárásra is sor került a lelőhelyen Czifra Szabolcs régész vezetésével (akinek ezúton is köszönöm, hogy a képeket felhasználhattam), tehát abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy megvizsgálhatjuk, mi is látható a földben ott, ahol egyben mérést is végeztük.

A mérésen ezen a területrészen az alábbi adatok láthatóak:

Az ásatás során két árkot húztak a mérés szélén lévő területrészre, ezen a térképen pirossal jelezve. Sárgával kiemelve az árokban található régészeti jelenségek találhatóak, itt egymáshoz közel fekvő szkíta kori kerek házak alapszintje került feltárásra.

A valóságban az árkokban lévő jelenség az alábbi fotón látható, a fotók a két árok között készültek. Jól látható az egykori házak egyetlen olyan része, amelyet az évezredek nem pusztítottak el, a legalsó, egykor is a földbe mélyedő részük benne a tetőt tartó cölöplyukak lenyomataival. Ahogy látható, elég egyértelmű a korreláció a mérésen látható anomáliák és az altalajba mélyedő házak lenyomatai között. Ilyen tehát, amikor jól működik a módszer. Fontos tisztában lenni ugyanakkor a módszer által használható léptékkel is, hiszen ezzel a módszerrel nyilvánvalóan nem tudjuk megállapítani például az egyes házak cölöplyukainak helyzetét. Viszont egy szinttel feljebb ugorva megismerhetjük a település szerkezetét, méretét, megfelelő léptékben akár a tájhasználatot is. Persze a kérdés sosem ilyen egyszerű, hiszen nem csak házak, hanem számtalan egyéb jelenség mélyed a földbe egy egykori településen, és korántsem tudunk még mindent arról, hogy a mérésen mi látszik, és mi nem.

De mégis, először egyetlen pillanatra álljunk meg, és örüljünk annak, hogy időnként van, amikor gólt rúgunk: egyezik az, amit találunk azzal, amit előrejelzünk. Legközelebb szót ejtek arról is, amikor nem.

A bejegyzésben látható magnetométeres mérések feldolgozását és értelmezését Pethe Mihály, az ásatási képeket Czifra Szabolcs készítette.

Az itt látható szkíta kori kerek házakról részletesebben:

Czifra, Sz.: Scythian age circular structures in the Carpathian Basin. In: Trefný, M. (ed.): The Early Iron Age in Central Europe / Die frühe Eisenzeit in Mitteleuropa : Proceedings of the conference held on the 2nd–4th of July 2015 in Hradec Králové, Czech Republic. Hradec Králové: University of Hradec Králové 2018, 248-265.
Czifra, Sz. 2016: Szkíta kori település a Nyírségben: Nyírparasznya III. forduló (előzetes jelentés)/A Scythian period settlement in the Nyírség region: Nyírparasznya, III. forduló (Preliminary
report). Régészeti kutatások Magyarországon / Archaeological Investigations in Hungary 2011–2014, 99–119.
MÁNY – ÖRSPUSZTA

MÁNY – ÖRSPUSZTA

Szerző: | dec 7, 2018 | Egyéb

A számtalan régészeti jelenség közül, amelyet találhatunk a tájban, számomra a középkori templomok a legizgalmasabbak. Az egykori középkori falvak legjelentősebb épületei főként Magyarország középső területein a legtöbb esetben annyira elpusztultak, hogy nyomuk sem könnyen fedezhető fel. Azt hogy egy közösség számára egykor ennyire alapvető helyszín annyira elpusztult, hogy újra meg kell találnunk, különleges kihívásnak tartom.
Kérdés számunkra is, hogy geofizikai módszerekkel vizsgálva ezeket a lelőhelytípusokat, mit tudhatunk meg ezekről a templomokról, amelyeknek már helyét sem lehet megtalálni, anélkül, hogy kiásnánk azokat? A Mány határában, Örspusztán lévő helyszínre ezzel a céllal mentünk ki idén egy márciusi napon. 

És miért pont ide? Az egész keresés ezzel a térképpel kezdődött, amelyet az Hungaricana honlapján találtam.

Ez egy birtoktérkép, amely a Batthyányiak Örs nevű birtokát ábrázolja, ma Mány határában. A térképen a legérdekesebb számomra a térkép középső részén, a patak keleti oldalán látható rudera (latinul romok) felirat, ez ugyanis az egyetlen létező írott adat arról, hogy ezen falunak a középkorban volt temploma.
A faluról biztosan tudjuk, hogy a középkorban létezett, mert 1339-40 környékén az akkori birtokosa, az esztergomi érsek, és a szomszédos Bozteh falu birtokosai pereskedtek a falvak között húzódó határ miatt. Az ekkor készített oklevelekben átmásolták a falu adományozásáról és határjárásáról szóló 1249-ben és 1250-ben készült okleveleket is tehát a falu már a 13. században is létezett. Templomáról viszont senki nem írt egy szót sem, nem is tudnánk, hogy létezett, ha az említett térkép készítője nem tartotta volna lényegesnek, hogy a templom helyét megörökítse a térképen.

Nos, ha már ennyire jó adatra bukkantunk, akkor lássuk mi is van itt valójában. A kollégáimmal végzett kiszállásunk során azt tapasztaltuk, hogy a terület ma gyepes legelő, a felszínen pedig egy teraszos kiemelkedésen viszonylag sok tégla- és kőtörmelék jelezte a “rudera” helyszínét. Ezen kívül azonban semmilyen felszín felett látható jelenség nem utalt arra, hogy valaha is épület állt volna itt.

A legelső feladatunk az volt, hogy egyértelműen meghatározzuk a felszín alatti romok helyét, ezért elsőként magnetométerrel végeztünk mérést a domboldal nagyobb részén. A régészeti geofizika “igáslova” általában az első gondolatunk az ehhez hasonló helyszíneken, mivel viszonylag gyorsan, nagy területeket tudunk vele vizsgálni, és így már a helyszínen szerezhetünk valami képet a felszín alatt elhelyezkedő jelenségekről. A mérést megvizsgálva az első megfigyelésünk, hogy nagyon zajos, fémhulladéktól szennyezett az eredmény. Ennek az az oka, hogy a terület korábban gyümölcsös volt, ennek során pedig valószínűleg sok fémdarab kerülhetett a földbe, amely ezt a zajos képet okozza. Ennek ellenére a mérés középső részén látható egy nagyon jellegzetes struktúra, amit egy szabálytalan kör alakú fal övez. Ez maga a templom, amelynek már formája is nagyjából kivehető a mérésen.

Erre már lehetett alapoznunk, így a mérésen megfigyelhető területen bevetettük a földradart is, amellyel jóval kisebb területet tudunk ugyan kutatni, de a felszín alatti falak esetében jóval több információt tudunk kinyerni.

A földradarral már mélységi adatokat is tudunk szerezni, ez a mérési kép nagyjából a 80-90 cm mélységben megfigyelhető falakat jelzi a számunkra.

 

A fenti képsoron a felszíntől kb. 10 cm-enként egészen -160 cm mélységig bontva látható a templom. Jól látható, hogy elég sok épülettörmelék fedi, alatta viszont (kb. 60 cm mélyen) jó állapotban megmaradtak a falak, több mint egy méteres falszakaszok állnak még, a mérés nem is éri el a falak alapozási mélységének alját. A kirajzolódó épület pedig elég egyértelműen azonosítható: egy Árpád-kori félköríves záródású templom, déli bejárattal, nagy északi sekrestyével. A templomot cinteremfal övezi, és a falon belül is felfedezhetőek falmaradványok, részben a fal belső részéhez kapcsolódva, illetve mintha egy négyzetes épületmaradvány is látszana a bejárat előtt nyugatra (fatorony v. osszárium?) 
Ma már a felszínen semmi nem látszik ebből, ennek a templomnak a helye is feledésbe merült, de egy napos munkával egyszerre lokalizáltuk, és megismertük az alaprajzát.

A magnetométeres mérést Pethe Mihály, a földradaros mérés feldolgozását Klembala Zsombor végezte el, a mérésben részt vettek még Kecskés Bence, Mesterházy Gábor és Nagy László kollégáim is.

TALAJELLENÁLLÁSMÉRŐ MŰSZER – ELSŐ BOTLADOZÁSOK

TALAJELLENÁLLÁSMÉRŐ MŰSZER – ELSŐ BOTLADOZÁSOK

Szerző: | dec 7, 2018 | talajellenállás

A múlt héten megérkezett – majdnem egy éves közbeszerzési folyamat végére – a legújabb, régen várt mérőműszerünk, egy MSP25 talajellenállás-mérő műszer, amelyet a GEOSCAN Research Ltd. gyárt Bradfordban. Bradford a régészeti geofizika egyik legjelentősebb szülővárosa, mi pedig most szereztünk be először közvetlenül itt készített eszközt, szóval lelkesen bontogattuk az összesen 50 kilót nyomó csomagokat. A műszer felépítése nagyon angol, szinte hallottam, ahogy teát kér az első bekapcsoláskor, és kicsit rémülten néztem a rengeteg apró csavart az összeszereléskor, vajon milyen tempóban fogjuk ezeket majd elhagyni a terepen…

A műszer alapja az RM85 ellenállásmérő, a köré épített kis holdjáró pusztán az adatgyűjtést gyorsítja meg: tüskés kerekekkel helyettesítve a hagyományos elektródákat, az elektromos mérésnek egy különleges elrendezését teszi lehetővé: a négyzetesen sorba rendezett mérést (square array). Ennek során két elrendezésben is mérhetünk (ami valójában három), az α/β elrendezésben az áramvezető elektróda a négyzet egyik oldalánál helyezkedik el, a γ elrendezésben pedig átlósan. A műszer egyetlen mérés során mindegyik irányú mérést elvégzi, nagyjából a felszíntől számított fél méteres mélységben.

A teszteléshez a már szokásosnak mondható területünkre vittük a műszert, a nagytétényi római tábor (Campona) területére, ahol több már műszerünket is teszteltük korábban, és amely több szempontból is ideális tesztterület. Mivel itt a korábbi méréseink miatt már viszonylag jól ismerjük a felszín alatti épületek elhelyezkedését, tudjuk tesztelni az új műszer hatékonyságát is.
Persze az első teszt, ahogyan ez általában lenni szokott, kevésbé szólt a mérésről, sokkal inkább az összelegózásról és gondolkodásról. 

video

Végül csak életre keltettük, de hamarosan a műszer akkumulátora úgy döntött, hogy ennyi neki elég is lesz erre a péntekre. Jövőhéten folytatjuk…

Következő héten megint csak pénteken jutottunk ki, de ekkor már sokkal  felkészültebben, két akksival, ráadásul egyik kollégánk, Zsombor a fél hetet a kézikönyvvel a párnája alatt töltötte. Találtunk ugyan egy menüt, amiről közösen úgy döntöttünk, hogy egy darabig nem piszkáljuk, de a lényeg, hogy lemértük első 40×20 méterünket a műszerrel. Ezzel egyébként egy csipetnyi történelmet is írtunk, mivel legjobb tudomásom szerint Magyarországon most mértek először ilyen műszerrel négyzetes elrendezésű talajellenállás-mérést.

BEKÖSZÖNTŐ

BEKÖSZÖNTŐ

Szerző: | nov 27, 2018 | Egyéb

Azt hiszem, hogy jó munkának azt tekinthetjük, amelyeket áldani és átkozni is tudunk egyszerre, mert jelentős kihívásokkal járnak, de jelentős eredményekkel is kecsegtetnek. Mivel a feladataink egy jó része ilyen, már régóta gondolok arra, hogy néhány epizódját megoszthatnánk azokkal, akiket érdekel a régészeti jelenségek utáni nyomozás kalandja. Gyakorlatilag egy-egy napunkat vagy aznapi szakmai kérdéseinket és persze eredményeit szeretném megosztani itt.

Kollégáimmal a régészeti vizsgálat számtalan formája közül mi azokat végezzük, amelyek nem járnak ásatással, a leletek és a jelenségek kibontásával. A munkánkat általában geofizikai módszerekkel végezzük, amelyek valamilyen módon képesek a felszín alatti jelenségek valamely fizikai tulajdonságát azonosítani. A blog főszereplőinek azonban nem ezek az eszközöket, és nem is feltétlenül a régészeti jelenségeket vagy lelőhelyeket szánom, hanem magát a folyamatot: a kutatást, amely során ezeket megismerjük. Kent Flannery szerint a régészet végzésének egyetlen jogos oka egyszerűen az intellektuális kíváncsiságunk kielégítése. Ezzel a honlappal megpróbálom kielégíteni ezt a kíváncsiságot, de még inkább felkelteni azt.

Persze vállaltan szubjektív ez a blog, mivel rólunk szól, mi pedig elsősorban a geofizikai módszerek alkalmazásával foglalkozunk, tehát a non-invazív kutatás több ága – egyelőre – nem jelenik meg jelen keretek között (így például sem a fémkeresőzés, sem pedig a légirégészet). A blog nem kíván sem tudományos, sem örökségvédelmi célú lenni, egyszerűen szeretném egyszerűen megmutatni azokat a dolgokat, amelyeket vizsgálunk, és amelyek végső soron befolyásolják azt, ahogyan látom a tájat, Magyarországot. Különleges, de nehezen látható, ezért talán könnyebb megmutatni, ha egyesével, részleteiben jelenítem meg.