TALAJELLENÁLLÁSMÉRŐ MŰSZER – ELSŐ BOTLADOZÁSOK

TALAJELLENÁLLÁSMÉRŐ MŰSZER – ELSŐ BOTLADOZÁSOK

A múlt héten megérkezett – majdnem egy éves közbeszerzési folyamat végére – a legújabb, régen várt mérőműszerünk, egy MSP25 talajellenállás-mérő műszer, amelyet a GEOSCAN Research Ltd. gyárt Bradfordban. Bradford a régészeti geofizika egyik legjelentősebb szülővárosa, mi pedig most szereztünk be először közvetlenül itt készített eszközt, szóval lelkesen bontogattuk az összesen 50 kilót nyomó csomagokat. A műszer felépítése nagyon angol, szinte hallottam, ahogy teát kér az első bekapcsoláskor, és kicsit rémülten néztem a rengeteg apró csavart az összeszereléskor, vajon milyen tempóban fogjuk ezeket majd elhagyni a terepen…

A műszer alapja az RM85 ellenállásmérő, a köré épített kis holdjáró pusztán az adatgyűjtést gyorsítja meg: tüskés kerekekkel helyettesítve a hagyományos elektródákat, az elektromos mérésnek egy különleges elrendezését teszi lehetővé: a négyzetesen sorba rendezett mérést (square array). Ennek során két elrendezésben is mérhetünk (ami valójában három), az α/β elrendezésben az áramvezető elektróda a négyzet egyik oldalánál helyezkedik el, a γ elrendezésben pedig átlósan. A műszer egyetlen mérés során mindegyik irányú mérést elvégzi, nagyjából a felszíntől számított fél méteres mélységben.

A teszteléshez a már szokásosnak mondható területünkre vittük a műszert, a nagytétényi római tábor (Campona) területére, ahol több már műszerünket is teszteltük korábban, és amely több szempontból is ideális tesztterület. Mivel itt a korábbi méréseink miatt már viszonylag jól ismerjük a felszín alatti épületek elhelyezkedését, tudjuk tesztelni az új műszer hatékonyságát is.
Persze az első teszt, ahogyan ez általában lenni szokott, kevésbé szólt a mérésről, sokkal inkább az összelegózásról és gondolkodásról. 

video

Végül csak életre keltettük, de hamarosan a műszer akkumulátora úgy döntött, hogy ennyi neki elég is lesz erre a péntekre. Jövőhéten folytatjuk…

Következő héten megint csak pénteken jutottunk ki, de ekkor már sokkal  felkészültebben, két akksival, ráadásul egyik kollégánk, Zsombor a fél hetet a kézikönyvvel a párnája alatt töltötte. Találtunk ugyan egy menüt, amiről közösen úgy döntöttünk, hogy egy darabig nem piszkáljuk, de a lényeg, hogy lemértük első 40×20 méterünket a műszerrel. Ezzel egyébként egy csipetnyi történelmet is írtunk, mivel legjobb tudomásom szerint Magyarországon most mértek először ilyen műszerrel négyzetes elrendezésű talajellenállás-mérést.